Véredben fürdök, s a hold fényesen ragyog,

Sírodnál térdelek, de virágot nem adok.

Szemedbõl könny csordul, mely végigfut karodon,

Könnyedet lenyalom, mert véredet akarom.

De nem lehetsz az enyém, mert szívemet uralod,

S mi ennek egy dobbanás, neked borzalom.

Szívedet kitépem, bár még lüktet vadul,

Ölelnélek még egyszer, de már fakulsz.

Hová tûntél szerelmem? Tán elvittek az angyalok?

Nem, nem, még mindig itt vagy, bár tested halott.

Szemed szürke, s még mindig könnyekkel teli,

Bárcsak ne tettem volna ezt, kezem a földet veri.

Farkasok ordítását hallom, de itt nem lehetnek,

Pókok másznak lábamon, de nem léteznek.

Lángok táncolnak körbe, szemem vörösen izzik,

Tested rothad keményen, de ez nekem ízlik.

Lassan a nap is felkel, eláraszt fényével,

A tûznél is jobban éget, megsebez kéjével.

Testem melléd rogy, már porladok,

Így keveredik a csont és a hamu…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.